Kiskőrös címer

Városunk 

arculati elem
elvalaszto csik

Polgármesteri köszöntő


Domonyi László
Tisztelettel köszöntöm honlapunkon a városunk iránt érdeklődő, az ide utazó, vagy ide utazni szándékozó kedves vendégeinket, városunk polgárait!

Kiskőrös neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen itt született az egyik legnagyobb magyar költőnk, Petőfi Sándor. Olyan örökség ez, melyre méltán lehetünk büszkék: az irodalom és a művészetek kedvelőinek fontos állomása városunk. Az irodalmi múltunk és kultúránk értékei iránt érdeklődők bőséges kínálatra találnak, ahol nemcsak kulturális programokkal és rendezvényekkel várjuk vendégeinket, hanem feltöltődést, kényeztető pihenést is kínálunk, s nem utolsó sorban ízletes homoki borokat is kóstolhatnak városunk pincéiben.

Mindezeken kívül, szeretnék még egy vonzerőt az érdeklődők szíves figyelmébe ajánlani: a híres kiskőrösi meleg vizű gyógyfürdőt, amelynek vize nemcsak pihentet és elősegíti a testi-lelki feltöltődést, hanem jótékony hatással van számos megbetegedésre is.

Városunk fejlődése az itt élők fejlődését is szolgálja, ezért is tartom fontosnak, hogy idén több olyan uniós projekt kezdődik vagy fejeződik be, mely Kiskőrös vérkeringésében jelentős szerepet játszik. Emellett terveink között szerepel a városból kivezető valamennyi út mentén kerékpárút építése, mellyel nemcsak az idelátogató turisták kényelmét és kikapcsolódási lehetőségeit növeljük, hanem a helyi lakosok számára is biztonságosabbá tesszük a közlekedést.

A város másodszor megválasztott polgármestereként az együttműködésre szeretném felhívni a figyelmet, hiszen csak összefogással, közös erőfeszítésekkel érhetünk el és hozhatunk létre olyan maradandó értékeket, melyekkel városunk vonzóbbá válik látogatók számára. Hiszek abban, hogy a lendület töretlen marad, és a város a régió egyik központja lesz.

Látogasson el hozzánk személyesen is, legyen a vendégünk, szeretettel látjuk Kiskőrösön, ahol kedves, barátságos, vendégszerető emberek élnek, ahol magas színvonalú szállodák, éttermek, cukrászdák, múzeumok, kiváló borokat kínáló pincék, valamint uszoda és gyógyfürdő várja az idelátogatókat.


Domonyi László
polgármester

 




Kapcsolódó képek


53 img_7975_resize
Rövid séta Kiskőrös központjában

Az album 77 db képet tartalmaz!
Nyomtatás Ugrás az oldal tetejére
arculati elem
Hírek
E-ügyintézés
Kormányhivatal hírei
2013-05-02     |     06:11
2013-04-27     |     10:09
2013-03-11     |     06:28
2013-03-11     |     03:19
2013-03-11     |     02:49
Album
img_5533
  uj_magyarország_logoakadalymentes-honlap