„Bács-Kiskun boldoggá tesz” - Történelmi pillanat - Kiskőrös is a kiállítók között

„Bács-Kiskun boldoggá tesz” - Történelmi pillanat - Kiskőrös is a kiállítók között

Elsőként lehet belföldi díszvendég Bács-Kiskun megye és Kecskemét városa.

Már csak 7 nap és elstartol Magyarország legrangosabb turisztikai rendezvénye, a 2019. évi Utazás Kiállítás, melynek belföldi díszvendége idén Bács-Kiskun megye és Kecskemét városa lesz. A résztvevők közös, 192 négyzetméteres standon, egységes arculattal, minden eddiginél gazdagabb kínálattal és színes programokkal képviselik megyénket február 21-24. között. A rendezvényről és a megvalósítás részleteiről a megyei sajtó képviselői a mai nap során a lajosmizsei Tanyacsárdában tartott tájékoztatón értesülhettek.

„A kiállítás története során most először fordul elő, hogy egy teljes megye az Utazás Kiállítás belföldi díszvendégeként mutatkozhat be. Annak érdekében, hogy mindez megvalósulhasson, immáron harmadik éve sokat dolgozik a megyei önkormányzat.” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke. „Már két éve is együtt, a megye égisze alatt közösen mutattuk be Bács-Kiskunt, tavaly 16, idén pedig már 26 település és 6 szervezet fogott össze, hogy mindazok, akik a standunkra látogatnak majd a kiállítás ideje alatt, maradandó élményekkel térhessenek haza és átérezhessék: Bács-Kiskun boldoggá tesz.”

Az összefogás, az együttgondolkodás és a turisztikai piacon való közös megjelenés szükségességét fogalmazta meg Kecskemét alpolgármestere, dr. Szeberényi Gyula Tamás, Basky András, Lajosmizse polgármestere, Garaczi János, a Tanyacsárda és Kovács Zoltán, a bugaci Karikás Csárda tulajdonosa is. Minden településnek megvannak a saját értékei, turisztikai attrakciói, de ezeket összekapcsolva és együtt kínálva jóval több turistát tudunk megyénkbe csábítani – s ez mindannnyiunk közös célja és érdeke.

Sok szeretettel várjuk Önt is Bács-Kiskun megye és Kecskemét városának közös, megyei standján, a Hungexpo Vásárközpont „A” pavilonjának 307A és 308A standján! Látogasson el hozzánk, vigye hírét megyénk szépségének, sokszínűségének, egyedülálló értékeinek és térjen vissza hozzánk vendégként is!

Az együttműködésben résztvevő települések:

  1. Bácsalmás
  2. Baja
  3. Bócsa
  4. Bugac
  5. Császártöltés
  6. Dunapataj
  7. Érsekhalma
  8. Hajós 
  9. Izsák
  10. Jakabszállás
  11. Kalocsa
  12. Kecskemét
  13. Kiskőrös
  14. Kiskunhalas
  15. Kiskunfélegyháza
  16. Kiskunmajsa
  17. Kunfehértó
  18. Kunszentmiklós
  19. Lajosmizse
  20. Nemesnádudvar
  21. Soltvadkert
  22. Szank
  23. Tázlár
  24. Tiszakécske
  25. Tiszaug

Az együttműködésben résztvevő szervezetek:

  1. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
  2. Bács-Kiskun Megyei Turisztikai és Marketing Nonprofit Kft.
  3. Felső-Bácskai és Homokháti Értékmegőrző Natúrpark Egyesület
  4. KEFAG Zrt.
  5. Kiskunsági Nemzeti Park
  6. Pintér Művek

Hasonló cikkek

Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. márciusi száma.