Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei - Egyéni célok, közös érdek

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei - Egyéni célok, közös érdek

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a polgármesterek szakmai fórumát a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, melynek a kecskeméti Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont adott otthont november 9-10-én. A kétnapos esemény ezúttal is a tapasztalatcseréről, a friss információk átadásáról, az együttgondolkodásról és a térséget érintő témák megvitatásáról szól.

A megyei önkormányzat legfőbb célkitűzése egy olyan környezet megteremtése, ahol jó élni, ahol elégedettek az emberek és erős a kötődésük lakóhelyükhöz. Ennek érdekében mindent megtesz és a jövőben is motorja lesz. „Boldog megyét tervezünk” – mondta Rideg László megyei elnök a rendezvény megnyitóján – „ezért is hívtunk sok jó gyakorlatot bemutató előadót a rendezvényre. Példájuk a mi vidékünk fejlesztéséhez is megoldást mutathat. Kollégáimmal Bács-Kiskun megye fejlesztését tűzték ki célul. Látjuk magunk előtt a földből előtörő épületeket, a megújuló közterületeket, fejlődő gazdaságunkat. Bács-Kiskun megye az élen jár a fejlesztések terén, köszönhetően annak, hogy a ciklus kezdete óta együtt tudunk gondolkodni, tervezni a települések első embereivel.”

Ezt Huszár Richárd a Pénzügyminisztérium program-végrehajtási főosztályvezetője is megerősítette, majd a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program megvalósításának országos és Bács-Kiskun megyei aktualitásairól beszélt. Megyénkben valamennyi TOP felhívás meghirdetésre került, egyedül az energetikai fejlesztéseket támogató felhívás van nyitva. A beadott pályázatok 15-20%-a elkészült, a többi a megvalósítás és a tervezés különböző stádiumában tart. Több esetben okoznak gondot a megnövekedett költségek, melyek orvoslására stratégiát dolgozott ki a szaktárca és igyekszik azokra megoldást találni, hiszen a cél az, hogy projektek minőségben megvalósuljanak, a településen élők elégedettek legyenek és emelkedjen életszínvonaluk. 

Szó esett a megyeszékhely fejlődéséről is, Bogasov István tanácsnok bemutatta a kecskeméti fejlesztéseket és kiemelte: nem azok száma, forint összege, hanem minősége számít.

Az, hogy mennyire fontos az adott térség életben maradásának és fejlődésének érdekében az ott élők gondolkodásmódja, identitása, két település is jól példázza. Nagypáli és Alsómocsolád lelkes és csillapíthatatlan elhivatottsággal dolgozó polgármesterei elárulták a résztvevőknek, hogyan tudtak településeik parányi voltuk ellenére is óriási fejlődést elérni. Mindkét község kiemelkedő példája annak, hogy egy kicsiny település, mely nem bővelkedik erős adottságokkal, is képes életben maradni, növelheti lakosainak számát, működhet környezetbarát módon és kiemelkedően pozitív görbét írhat le a fejlődés útján.

A számos egyéb, önkormányzatokat érintő témát felkaroló előadás után a fórum résztvevői Megyei Bormustrán vehettek részt, melyet első alkalommal rendezett meg a megyei önkormányzat. A megye borászai mutatták be a legjobb boraikat a polgármestereknek, jegyzőknek, valamint megyei államigazgatási szervek és meghatározó vállalkozások vezetőinek. A találkozó a második napon is számos érdekes előadással várta vendégeit.

Hasonló cikkek

Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. márciusi száma.